Ugrás a tartalomra

Több hallgatója lesz az Újvidéki Egyetemnek (videó)

2017.04.28
13:31
A következő tanévben számos új szak bevezetése várható az Újvidéki Egyetemen
A következő tanévben számos új szak bevezetése várható az Újvidéki Egyetemen. Többek között a Természettudományi Karon, a Műszaki Tudományok Karán, a Közgazdasági, a Mezőgazdasági, a Bölcsészettudományi, az Orvostudományi Karon, valamint a Művészeti Akadémián is várhatóak új irányzatok. A legtöbb új szak és tantárgy az informatikai képzés területét érinti majd. Az új irányzatok eredményeként pedig az egyetemisták számának növekedésére is számítani lehet - vélik az illetékesek. A Tartományi Felsőoktatási és Tudományos Kutatási Titkárság beleegyezését követően az alap-, a mester- és a doktori képzéseket egybevéve a 2017–18-as tanévben mintegy 16 500 diák tanulhat majd az Újvidéki Egyetemen, illetve az állami költségen tanuló diákok száma is növekedhet. Biljana Abramović, tanulmányügyi rektorhelyettes, Újvidéki Egyetem: „Mi egy olyan módosítási kérelmet nyújtottunk be, amely lehetővé tenné, hogy az alapképzéseken közel 5600, egészen pontosan 5584 állami költségen tanuló egyetemistánk, illetve további 4162 önköltséges egyetemistánk legyen. Ez azt jelentené, hogy a következő tanévben 324-gyel több állami költségen tanuló egyetemistánk, illetve 33-mal több önköltségen tanuló egyetemistánk lenne. Ez főleg az új szakok bevezetésének köszönhető, mivel a már meglévő szakokon nem változtattunk az egyetemisták számán. Viszont az új szakoknak köszönhetően megközelítőleg 5 százalékkal növekszik majd az egyetemistáink száma.”



Újvidéki Egyetem
új szakok

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.