Ugrás a tartalomra

Önkéntes véradási napot szerveztek a Magyar Szó székházában (videó)

2017.06.19
14:49
Az emberi élet létezhetetlen nélküle, mindenkinek van, és ha megosztjuk, életet menthet
Az emberi élet létezhetetlen nélküle, mindenkinek van, és ha megosztjuk, életet menthet. Ezenfelül ingyen van – ez a vér. Főleg a nyári hónapokban merül le a Vérátömlesztő Intézet tartaléka, de vért egész évben lehet adni. A Magyar Szó Lapkiadó Kft. első ízben rendezett önkéntes véradási napot a székházában.   Az önkéntesek között voltak rendszeres véradók, de olyanok is, akik szinte először szánták rá magukat a véradásra. Erdődi Edvina, jogász, Magyar Szó: „Nagyon jó érzés vért adni és másoknak segíteni, mert sosem tudhatjuk, hogy mikor szorulunk rá mi is a segítségre.” 2 Kiss Laura egyetemista korában már volt önkéntes véradó. Kiss Laura, újságíró, Magyar Szó: „Azóta nem adtam vért, viszont most megint úgy éreztem, hogy ezzel hozzájárulhatok ahhoz, hogy segítsek esetleg valakinek.” A rendszeres véradók évente négyszer látogathatják meg a transzfúziós intézetet, vagy vehetnek részt ilyen, és ehhez hasonló akciókban. Bernárik János, Magyar Szó: „Jó érzéssel tölt el, hogy tudok segíteni valakinek, mert egyszer megtörténhet, hogy én fogok olyan helyzetbe kerülni, hogy más mentheti meg az én életemet.” 1 Az újvidékiek szívesen vesznek részt a véradási akciókban, és rendszeres véradók is. A nyári hónapokban különösen nagy szükség van az önkéntesekre – emelte ki Vanesa Ubavin Krivošija, az Újvidéki Vérátömlesztő Intézet szakorvosa. „A jelenlegi helyzet elfogadhatónak mondható, most még van elegendő tartalék vér, de előttünk a július és az augusztus, amikor többen mennek évi szabadságra, és amikor sokkal kevesebben jönnek vért adni. Ezért felhívnám a figyelmét a rendszeres véradóinknak, hogy ne feledkezzenek meg rólunk a nyári hónapokban sem, meg azokról a páciensekről sem, akik nem válogatnak abban, hogy mikor betegszenek meg.” 3 A Magyar Szó Lapkiadó Kft. először rendezett véradási akciót. Ökrész Rozália, igazgató, Magyar Szó: „Az önkéntes véradás mellett azt tervezzük, hogy a szervadományozók listájára is itt a székházban egy szerződés-aláírási akciót szervezünk.” A szervezett véradási akcióban szép számban jelentek meg önkéntesek.



Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.