Ugrás a tartalomra

Zentán halogatják a kormány megalakítását

2012.06.27
19:56
Zentán még mindig nem állt fel az új összetételű képviselő-testület
Zentán még mindig nem állt fel az új összetételű képviselő-testület. Az alakuló ülést először július 2-ra, hétfőre hívták össze, most azonban július 5-re, csütörtökre halasztották ezt az időpontot. Sándor József, a Szerbia Egyesült Régiói tömörülés zentai elnöke elmondta az országos és a tartományi szinten zajló politizálás nem lesz kihatással Zentára, ugyanis a SZER már megállapodott a Vajdasági Magyar Szövetséggel arról, hogy közösen vezetik majd a várost, ebben pedig a Szerbiai Egyesült Nyugdíjas Párt és a Szerbiai Szocialista Párt koalíciója is támogatja őket. Sándor József az elhalasztott alakulóüléssel kapcsolatban közölte: nem tartja elfogadhatónak azt, hogy a törvényes határidő lejárta előtt egy nappal tartsák meg az alakuló ülést. httpv://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=q_5_0WyYSpo Zsíros Jankelić Anikó, a Demokrata Párt zentai elnöke szerint a tartományi példát követve lehetséges, hogy a párt koalícióra lép a Vajdasági Magyar Szövetséggel. Tettek is lépéseket ebbe az irányba. A Vajdasági Magyar Szövetség zentai szervezetét is megkereste a Pannon RTV az üggyel kapcsolatban, azonban a szervezet képviselői egyelőre nem kívántak nyilatkozni.
Zenta
kkt
Sándor József

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.