Ugrás a tartalomra

Mikor lesz kész az óbecsei Petőfi iskola tornaterme?

2012.07.26
17:05
Szünetelnek a munkálatok a tornaterem építésénél az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában addig, amíg nem alakul meg a szerb kormány
Szünetelnek a munkálatok a tornaterem építésénél az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában addig, amíg nem alakul meg a szerb kormány. Az iskolában folyó munkálatok összértéke ugyanis 27 millió dinár, mely összeget az Ifjúsági- és Sportminisztérium, valamint az önkormányzat együttesen biztosít. A több szakaszban folyó munkálatok összértéke 27 millió dinár, azonban a harmadik fázis befejezéséhez még 8 millió dinárra lenne szükség. A költségeket megnöveli még ezenkívül az ajtók, ablakok beszerelése. „Pillanatnyilag az ismert okok végett, tehát még nem állt fel az új kormány, ez a harmadik fázis várat magára, gyakorlatilag tavaly ősszel, illetve a kora tavasszal kellett volna elindítani a harmadik fázist” – mondta Knézi Péter, a KKT elnöke.



Az iskola tanárai azt remélik, a tanév kezdete után már nem kell sokáig két összevont tanteremben tornáztatni a tanulókat. „Az új tornaterem sok új lehetőséget biztosítana a régihez viszonyitva, mivel hogy a régi tornatermünk elég kis alapterületű, két tanteremből lett összenyitva, ez az új tornaterem pedig magába foglalna egy kézilabdapálya-méretű területet, ahol sokféle sporttevékenységet lehetne rendezni, és ezekkel foglalkozni is” – mondta Lázár László, a Petőfi Sándor Általános Iskola tanára. A tornaterem munkálatai 2010. október 24-én kezdődtek. A tartomány eddig 15 millió, az önkormányzat pedig 2,5 millió dinárral járult hozzá az építkezéshez.
Óbecse
Petőfi Sándor Általános Iskola
tornaterem

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.