Ugrás a tartalomra

A tenger helyett a Tisza

2012.08.18
18:33
Tisza-parti strandnapot szervezett Zentán a Sport Mindenkinek elnevezésű Zenta községi sportegyesület, ahol különféle sportágakban mérhették össze erejüket az érdeklődők
Tisza-parti strandnapot szervezett Zentán a Sport Mindenkinek elnevezésű Zenta községi sportegyesület, ahol különféle sportágakban mérhették össze erejüket az érdeklődők. A Tisza-átúszók a folyó bácskai oldaláról indultak. A verseny női és férfi kategóriában zajlott, mintegy 100 résztvevővel. Mindkét mezőnyben olyan vízilabdázók végeztek az élen, akik a most zajló nemzetközi vízilabdatorna miatt érkeztek Zentára.



„A legfontosabb az, hogy azok, akik nem tudnak elmenni szórakozni, a tengerre, kikapcsolódhassanak a nyár folyamán egy nap. Itt lehet barátkozni, ismerkedni, kicsit összemérni az erőnket, akár pikádóban, akár fociban” - nyilatkozta Szabó Palóc Nándor, a Sport Mindenkinek elnöke. A programok között szerepelt még sakkverseny is, a délutáni órákban pedig capoeira aerobic és zumba gyakorlatokon vehettek részt az érdeklődők.

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.