Ugrás a tartalomra

Becsöngettek ma a nyugat-bácskai iskolákban is

2012.09.03
12:10
Bácskertesen a helyi József Attila Általános Iskolában is gyerekzsivaly töltötte meg a folyósókat
Bácskertesen a helyi József Attila Általános Iskolában is gyerekzsivaly töltötte meg a folyósókat. Az iskolaévet 16 magyar elsős kezdte meg a tanintézményben. A Magyar Nemzeti Tanács tanszercsomagjait Péter István, a bácskertesi helyi közösség elnöke adta át a magyar elsősöknek. „A szülőknek minden segítség jól jön, az odafigyelés is biztosan jól esik. Megmondom őszintén, belenéztem a csomagba, elég terjedelmes és szép.” A 16 magyar kisdiák mellett 1 szerb ajkú diák is elsőbe indult Bácskertesen. Ő összevont tagozat tagjaként tanul majd. Idén 3 tanulóval nőtt a magyar elsősök száma a településen. A bácskertesi általános iskolában összesen 132 diák kezdte meg az idei tanévet. Ők egyelőre még nem vehetik igénybe az új tornatermet, mivel a bácskertesi általános iskola sportpályáját és tornatermét is feltúrták építkezés miatt. Időközben azonban a kivitelező ellen eljárás indult, így nem tudni, a munkálatok mikor fejeződhetnek majd be.



„Labdázni nem lehet bent. Amíg nem megyünk be a terembe, nagyon rossz, mert nincs hol labdázni. Ebben a kis, pici udvarban játszanak, vagy lemennek a gyerekek a focipályára, más lehetőségünk nincs” - mondta Csíkos Sándor igazgató. Amíg nem készül el a tornaterem, addig egy tanteremben tartják a testnevelés órákat.
iskola
tornaterem
diákok
Bácskertes

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.