Ugrás a tartalomra

Megnyílt a NorDent új rendelője (videó)

2015.10.23
19:33
Ünnepélyesen is megnyitottak egy norvég érdekeltségű fogászati központot Szabadkán, a Galleria Hotelben
Ünnepélyesen is megnyitottak egy norvég érdekeltségű fogászati központot Szabadkán, a Galleria Hotelben. A vállalat már évek óta várja a pácienseket, idén azonban sokkal nagyobb helyiségbe költöztették át a fogászatot. A szakemberek szerint az emberek régi traumák miatt tartanak a fogorvosoktól, ezért a tulajdonosok megpróbáltak egy barátságos és színes rendelőházat kialakítani, ahova szívesen visszajárnak majd az emberek. Szerbia egyik legnagyobb fogászati központját nyitották meg a szabadkai hotel második emeletén. Az új rendelőház 900 négyzetméteren fekszik. Szájsebészet, fogtechnikai osztály és különböző színű szobák találhatóak benne. A lila rendelőszéken kívül még nagyon sok szín közül válogathatnak a páciensek, mivel a fogászati központban minden szoba és szék más színű. Vida Ágoston Melinda, fogorvos, NorDent: „Az én kedvenc rendelőm, színügyileg rózsaszín, illetve pink-lilás kombináció. Szerintem a mai trendeknek teljesen megfelelő, próbáltunk kicsit élénkebb színeket választani, hogy ezáltal feldobjuk a páciensek hangulatát.”



fogászat már évek óta működik Szabadkán, most azonban szükségesnek látták, hogy kialakítsanak egy nagyobb területen fekvő központot. Szakál Tibor, alapító, NorDent: „Sokkal nagyobb területen, tehát több rendelőben tudjuk fogadni a pácienseket. Szintén nagyon sok technológiai újítást vezettünk be. Most jóformán minden rendelőnk fel van szerelve bizonyos újításokkal, ami azelőtt csak kisebb számban vagy nagyon ritkán volt elérhető. Most viszont minden páciensnek, aki hozzánk jön, tudjuk nyújtani ezeket a szolgáltatásainkat.”Az intézményben a legmodernebb technológiák alkalmazásával dolgozhatnak a szakemberek, ezt igyekeznek mindenki számára megfizethetővé tenni. Vida Árpád, pénzügyi vezető, NorDent: „Sokan tapasztalatból is megmondhatják, hogy nem vagyunk semmivel sem drágábbak, mint egy szabadkai átlagos rendelő. Attól, hogy egy ilyen nagy és szép helyen vagyunk, szem előtt tartjuk a szabadkai árskálát és körülbelül ilyen árakon is dolgozunk.”A fogorvosok tudják, hogy általában félnek tőlük az emberek. Ezt próbálják kiküszöbölni a minél tágasabb és barátságosabb terek kialakításával.

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.