Ugrás a tartalomra

Óriási eső Óbecsén (videó)

2016.06.28
17:08
Emberemlékezet óta nem volt a tegnapihoz hasonló felhőszakadás Óbecsén
Emberemlékezet óta nem volt a tegnapihoz hasonló felhőszakadás Óbecsén. Az éves átlag egyötöde, közel 100 liter eső esett négyzetméterenként a városban. Az éjszaka folyamán sikerült stabilizálni a helyzetet, de a szivattyúk és a ciszternák ma is folyamatosan dolgoztak.   A hétfő esti erős szél fákat tépett ki, tetők rongálódtak meg. Pincéket, udvarokat öntött el a lezúduló csapadék. Számos utca vízben vagy szennyvízben úszott. Stojkov Dušan, Óbecse: „A víz itt megállt, a vízelvezető nem tudta mind elnyelni, egészen a házig állt a víz, ez a kis ház teljesen vízben volt.”



100 liter eső esett négyzetméterenként, ami az éves átlag egyötöde. A Vodokanal munkagépei egész nap a terepen voltak és szivattyúztak. A szakemberek szerint ilyen mennyiségű esőzésre lehetetlen felkészülni. Kuti Gábor, műszaki igazgató, Vodokanal Közvállalat, Óbecse: „Sajnos túl sok mindent a tegnapi nap folyamán nem lehetett csinálni, mert nagyon nagy eső esett, de a mai nap folyamán kint vannak az emberek, a pincékből pumpáljuk ki a vizet, ciszternával húzzuk ki, mossuk le az utakat, ott, ahol a fekáliás kanalizáció kiömlött, és próbálunk minden kritikus helyszínt körbejárni és helyrehozni.”A Komunalac munkásai korán megkezdték a takarítást a városban, kidőlt fákat és letört ágakat távolítottak el az utakról és az udvarokból. Kovács Norbert, igazgató, Komunalac Közvállalat, Óbecse: „Kritikus pont volt a Jug Bogdan és a Zmaj Jovina sarka, ott egy fa dőlt ki az úttestre, ami már reggel hatra el volt takarítva. Minden út járható, sehol nem maradtak ágak, félrehúztuk, most történik az elszállításuk.”Az esőzés csak délre állt el Óbecsén. A község többi településén ennél jóval kevesebb csapadék esett, Péterrévén és Bácsföldváron például 20 liter esőt mértek négyzetméterenként.   

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.