Ugrás a tartalomra

Oktatási központ épül Szabadkán (videó)

2017.06.06
17:07
Vajdasági Magyar Képző, Kutató és Kulturális Központ épül Szabadkán
Vajdasági Magyar Képző, Kutató és Kulturális Központ épül Szabadkán. A munkálatokat a napokban kezdték el. A magyar kormány anyagi támogatásával és a Magyar Nemzeti Tanács koordinálásával a tervek szerint októberig be is fejezik. Lezárt járdát és dolgozó munkásokat lehet látni a leendő Vajdasági Magyar Képző, Kutató és Kulturális Központ épületénél. Az évek óta üresen álló épületet a napokban kezdték el felújítani.oktatasi_kozpont_szabadka 6Hajnal Jenő, elnök, MNT: „Elsősorban az anyaországi felsőoktatási intézményeknek olyan székhelye, helyszíne lesz, ahol kihelyezett képzéseket lehet lebonyolítani. A másik fontos program, amely itt meg fog valósítani a fiatalok részére közösségi tereket szeretnénk kialakítani elsősorban lenn az alagsorban, másrészt pedig az udvarban. Ugyanakkor a nemzeti tanács által vállalt kutatói tevékenységnek is helyet tudunk itt biztosítani.”



alagsorban klubhelyiséget alakítanak ki a fiatalok számára, ahol pihenhetnek, szórakozhatnak. Felette tantermek kapnak helyet, ahol a képzések zajlanak majd. Elsősorban másoddiplomás képzések indulnak itt.oktatasi_kozpont_szabadka2„Egy inkluzív gyógypedagógiai képzés a szegedi egyetem illetékes karával együttműködve, másrészt, amely nagyon fontos úgy gondolom, a Pető Intézet programjának a keretében egy fejlesztő gyógypedagógiai másoddiplomaképzés, harmadrészt pedig a szabadkai szakfőiskolával közösen egyeztetve egy mechatronikai mesterképzés, amely lényegében azoknak a fiataloknak nyújt továbbtanulási lehetőséget, akii itt befejezik a szakfőiskolát és azután mesterképzésben szeretnének továbbtanulni.”oktatasi_kozpont_szabadka3A cél, hogy minél többen maradjanak Vajdaságban, itt folytassák tanulmányaikat, mindezt anyanyelvükön. Az épület rekonstruálására 400 millió forintnyi támogatást biztosított az anyaország.oktatasi_kozpont_szabadka 5
MNT
Szabadka
Hajnal Jenő
oktatási központ
Vajdasági Magyar Képző
Kutató és Kulturális Központ

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.