Ugrás a tartalomra

Kőből kártyavár

2012.10.03
17:33
Földrengés esetén használható túlélési csomagokat osztogatnak Bukarestben
Földrengés esetén használható túlélési csomagokat osztogatnak Bukarestben. Pokróc, zseblámpa, fertőtlenítő van benne. A román fővárosban ugyanis több száz olyan épület van, amelynél számítani kell arra, hogy összedől a következő rengés során.Bukarestet 1977 márciusában 7,2-es erősségű földrengés rázta meg, akkor több mint 1400-an haltak meg és 11 ezer ember sérült meg. Az országban 35 ezer lakás megsemmisült. A szakemberek szerint az európai fővárosok közül Bukarest a legveszé



„Szinte minden nap leomlik valami a tetőzetből"- mutatja Constantin Veronica bukaresti lakását. Az életveszélyes házakra piros kört festenek, több mint 370 ilyen épületet jelöltek meg. Mivel nincs pénz a megerősítésükre, kényszermegoldásként a lakosok most egy-egy túlélő csomagot kapnak."Van egy programunk, melynek keretében a veszélyeztett épületeket megerősítjük, de a bürokrácia és a pénzhiány miatt lassan halad, emellett a lakosok is akadályozzák, mert sok helyen nem akarnak kiköltözni a javítások idejére. Ezért gondoltunk legalább erre a minimális segítségre"-magyarázza Catalin Bologa városi tanácsos.A csomagban rádió, kézi feltöltésű zseblámpa, vízhatlan hőszigetelő fólia, fertőtlenítő szer, három napra elegendő száraz élelmiszer és fluoreszkáló jelzőfény található. A lakosság ennek ellenére fél a katasztrófától, amely bármely pillanatban bekövetkezhet."Az elsősegély csomaggal nem fogjuk túlélni a földrengést, ha adnak egy kis pokrócot, vizet, én mit csinálok a hat gyerekemmel, hogy osztom szét? Inkább meg kellene javítsák a házat, mert ránk esik földrengéskor"- mondja Constantin Veronica.A szeizmológusok szerint évszázadonként legalább két nagy földrengés pusztít Bukarest térségében. Idén már nyolc alkalommal regisztráltak 4-es fokozatnál erősebb földmozgást. Hétfőn este is volt egy 4,2-es erősségű Vranceában, a román fővárrostól ... kilométerre, a rengéseket Székelyföldön is érezték.

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.