Ugrás a tartalomra

Megzavarták Angela Merkel beszédét

2016.01.26
21:08
Megzavarták Angela Merkel német kancellár beszédét egy tudományos intézet avatóünnepségén – jelentette kedden a német sajtó
Megzavarták Angela Merkel német kancellár beszédét egy tudományos intézet avatóünnepségén – jelentette kedden a német sajtó. Az alkalmazott tudományokkal foglalkozó Fraunhofer Társaság Halléban működő új anyagtudományi intézete (IMWS) hétfői hivatalos megnyitóján a kancellár beszéde közben a közönség soraiban egy férfi felállt és a kormány menekültpolitikájáról szólva kifejtette, hogy aggódik gyermekei jövőjéért. Angela Merkelnek címezve szavait hozzátette: „Öntől mint fizikustól felelősségteljes döntéseket várok”.A kancellár szavába vágó férfi egy transzparenst tartott a magasba, rajta azzal a felirattal, hogy „Semmi kísérletezés”, amely egyszerre utal Angela Merkel korábbi foglalkozására és pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egy korábbi választási szlogenjére.Angela Merkel válaszában kiemelte, hogy felelősségteljesen jár el és mindent megtesz azért, hogy jól alakuljon Németország sorsa.A közönség megtapsolta a kancellárt, a beszédét megzavaró férfit kivezették a teremből.Kiderült, hogy a férfi a merseburgi műszaki főiskola oktatója. Az intézet rektora, Jörg Kirbs keddi nyilatkozatában elítélte a rendezvény megzavarását. Kiemelte, hogy az oktató nem magánemberként, hanem a főiskola képviseletében vett részt az IMWS megnyitóján, és a kancellár beszédének megzavarásával „visszaélt a vendégjoggal”. Hozzátette, hogy a főiskola jogi lépéseket fontolgat az oktatóval szemben. (MTI)

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.