Ugrás a tartalomra

NATO-csúcs lesz Brüsszelben

2017.03.22
08:07
Május 25-én csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben a NATO-tagállamok állam-, illetve kormányfői - jelentette kedd este az AFP francia hírügynökség a szövetség szóvivőjére hivatkozva
Május 25-én csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben a NATO-tagállamok állam-, illetve kormányfői - jelentette kedd este az AFP francia hírügynökség a szövetség szóvivőjére hivatkozva. A többi 27 tagállam vezetői így először találkozhatnak együtt a januárban hivatalba lépett Donald Trumppal, aki elődeinél élesebb hangnemben követelte többször, hogy a NATO európai tagjai járuljanak hozzá nagyobb mértékben a szövetség védelmi képességeihez. Korábban már Trump is jelezte, hogy tavasszal részt vesz majd egy brüsszeli NATO-csúcson, de eddig nem volt kitűzve a csúcsértekezlet pontos időpontja.A vezetők “megvitatják, hogyan igazodjon a NATO az új biztonsági környezethez, beleértve azt is, hogy milyen szerepet játsszon a terrorizmus elleni küzdelemben, és annak fontosságát, hogy a terhek jobb elosztása érdekében növelni kell a védelmi kiadásokat” – húzta alá Oana Lungescu, a NATO szóvivője.Trump korábban elavultnak nevezte a NATO-t, mert szerinte nem játszik elég nagy szerepet a terrorizmus elleni harcban, emellett elnökké választása előtt a kampányban felvetette annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok csak azokat az országokat hajlandó megvédeni, amelyek teljesítik kötelezettségeiket a védelmi kiadások terén.Később Donald Trump feltétlen támogatásáról biztosította az Egyesült Államok összes észak-atlanti szövetségesét, ahogyan az egyébként a NATO-t létrehozó Washingtoni Szerződésben is szerepel. (MTI)
Brüsszel
NATO-csúcs

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.