Ugrás a tartalomra

Forróság és vízhiány Olaszországban

2017.06.24
20:55
Harminckilenc fok volt a  legmagasabb mért hőmérséklet Olaszországban szombaton, miközben a vízhiány okozta szárazság már az itáliai termőterület kétharmadát sújtja
Harminckilenc fok volt a  legmagasabb mért hőmérséklet Olaszországban szombaton, miközben a vízhiány okozta szárazság már az itáliai termőterület kétharmadát sújtja. A legmelegebbet, 39 Celsius fokot Ferrarában mérték, az érzékelt hőmérséklet azonban még  ennél is 10 fokkal magasabb volt. A forróság nem kímélt más városokat sem, például Bolognát, Torinót és Firenzét, ahol 35 és 38 fok között mozgott a hőmérséklet, amit a magas páratartalom elviselhetetlenné tett. Az olasz katasztrófavédelem szombat éjszaka, vasárnap reggel heves viharokat jelzett az ország egyes területein, de ez sem segít a szárazság okozta vízhiányon, amely mintegy 16 millió olasz lakta térséget érint már. A főváros, Róma környékén 72 városban korlátozták a vízfogyasztást. Róma főpolgármesteri hivatala bejelentette, hogy szükség esetén elzárják a főváros utcai kútjait, és esetleg a szökőkutak vízét is. (MTI)
nyár
meleg
vízhiány
Olaszország
forróság

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.