Ugrás a tartalomra

Ázsiai tésztagyár nyílt Rumán

2017.10.05
16:01
2024.03.19
08:51
Mintegy négymillió eurós állami támogatással gyorstészta-gyárat alapított a nepáli Wai Wai vállalat Rumán.

A távol-keleti cég világszerte mintegy 30 országban van jelen, és 10 ezer alkalmazottja van. A jelenleg 93 személyt foglalkoztató üzemet Szerbia államfője nyitotta meg, aki köszönetet mondott a távol-keleti üzletembereknek, hogy Szerbiára esett a választásuk. A bejelentések szerint hamarosan 400 embernek munkát adó üzem 6000 négyzetméteren terül el, és napi 450 ezer csomag különböző ízesítésű gyorstészta előállítására alkalmas. Aleksandar Vučić a megnyitón kiemelte, büszkeséggel tölti el, hogy a helyi és az európai piacon is megjelennek a hazai alapanyagok felhasználásával gyártott termékek. Emellett kitért a munkanélküliség csökkenésére és a már korábban beharangozott béremelésekre is.     

Aleksandar Vučić, elnök, Szerbia: „Lassan, de biztosan javulnak a dolgok. Hamarosan hallhatnak majd a döntésről, amely a jelentős fizetés- és nyugdíjemelésre vonatkozik. Szerintem ugyanezt jövőre is még könnyebben el tudjuk érni a gazdaság jóval ütemesebb fejlődésével. Nem látok nagy gondokat, a dolgok jobbra fordulnak. A polgárok Szerbia minden településén érezni fogják a jobb életet. A rumai közég költségvetésében 3-4 éve 500 milliós hiány volt. Most nincs olyan nap, amikor ne lenne legalább 200 millió dinár a számláján. Ez is arról beszél, mennyire kívánatosak a változások, valamint könnyebb és jobb a helyzet.”

Ruma
nudli
Nepál
Aleksandar Vučić

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.