Ugrás a tartalomra

Szombaton fogadja otthonában a topolyai TSC a vranjei Dinamót

2017.10.05
22:02
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
A házigazda együttes kedvező eredményre, illetve sok szurkolóra számít a mérkőzésen.

A listavezető vranjei Dinamo csapatát fogadja szombat délután a topolyai TSC a szerb labdarúgó másodosztály nyolcadik fordulójában. Hat győzelem és egyetlen vereség - ezzel a mutatóval érkezik szombaton Topolyára a jelenlegi éllovas, vranjei Dinamo. A TSC együttesénél azonban nincs ok az aggodalomra, hiszen a kék-fehér együttes is mindössze egyetlen vereséget szenvedett el az eddigi hét fordulóban. A hazaiak, mint minden mérkőzésen, ezúttal is a győzelemre játszanak majd. Petar Kurćubić, vezetőedző, TSC: „Jól dolgoztunk ezen a héten. A játékosok között kiváló hangulat uralkodik. Látszik, hogy a maximumot szeretnék kihozni magukból, annak tudatában, hogy nem lesz könnyű legyőzni az első helyezettet, de ez a győzelem így édesebb lehet.”

A sajtótájékoztatón a csapatvezetés jó hírekkel szolgált a drukkereknek, ugyanis az előző hazai mérkőzéshez hasonlóan, mindössze 150 dinárért most is lesz majd szurkolói póló. Szabó Zoltán, sportigazgató, TSC: „Ingyenes lesz a belépő, de aki jegyet fog váltani, az kap a jegy mellé egy szurkolói pólót. Szóval folytatjuk az akciót, ami a leglényegesebb, és szeretnénk, ha minél több szurkoló jönne ki a mérkőzésre, mert szerintem a csapat megérdemli. Jól játszik a csapat, megmutatta a múltkori otthoni meccsen is, hogy tud több gólt is rúgni, és minél több a néző, annál jobb lesz a hangulat is a stadionban. Szeretném, ha minél többen jönnének ki a meccsre.”

A TSC és a vranjei Dinamo közötti labdarúgó-mérkőzést szombat délután három órakor játsszák Topolyán.

Topolya
TSC
Vranje
Dinamo
labdarúgás

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.