Ugrás a tartalomra

Százezer dinár jár az első gyermek után

2017.10.12
16:37
2024.03.19
08:51
Forrás
Szerbiai RTV
A gyermekes családok pénzügyi támogatásáról szóló törvény módosításával méltányosabban osztják el a társadalmi juttatásokat – ígéri a miniszter.

Hamarosan akár százezer dináros támogatás járhat az első gyermek után Szerbiában - írja a Blic. Zoran Đorđević munka- és szociálpolitikai miniszter ma kijelentette, a gyermekes családok pénzügyi támogatásáról szóló törvény módosításával méltányosabban osztják el a társadalmi juttatásokat, és százezer dinárra nő az első gyermek után járó támogatás összege is. Đorđević elmondta: elvárásai szerint a módosítási javaslat november közepén a parlamenti képviselők elé kerül megvitatásra, és 2018. január elsejétől már életbe is lépne. A javaslat szerint az első gyermek után járó szülői támogatás összege a jelenlegi 39 000 dinárról százezer dinárra nőne, a fejlődési rendellenességgel rendelkező gyermekek támogatása pedig 50 százalékkal növekedne, mondta Đorđević. A miniszter hozzátette: Szerbiában a születések számának növelésén dolgoznak, az egy éven át folyósítandó járulékra pedig azok a nők is jogosultak lesznek, akik nincsenek munkaviszonyban, illetve, akik ideiglenes munkaszerződéssel, vagy szerzői tiszteletdíjas szerződéssel dolgoznak.

százezer dinár
támogatás
gyerekvállalás
Zoran Đorđević

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.