Ugrás a tartalomra

Jeremić: A jelenlegi hatalom a nép ellen dolgozik

2017.10.14
16:48
Forrás
Szerbiai RTV
Mik lesznek a Néppárt első feladatai?

Az aktuális rendszer, a szegénység, az igazságtalanság és a korrupció elleni harc lesz az első feladata a Néppártnak - jelentette ki Vuk Jeremić, a párt alapításának kezdeményezője Belgrádban. A politikus szerint a jelenlegi hatalom a nép ellen dolgozik, emellett pedig mindent elkövet annak érdekében, hogy az embereket távol tartsa a politikától, amely nélkül változásokat nem lehet elérni. Vuk Jeremić a szerb főváros központjában azt mondta, hogy nem érti, hanyadik alkalommal értékelik a kormány első 100 napját, hiszen ez a kormány már hat éve hatalmon van.

Vuk Jeremić
néppárt

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.