Ugrás a tartalomra

Tavaszra elkészül a Médiaház Szabadkán

2017.10.19
16:33
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
Médiaház épül Szabadkán a mostani Magyar Házban és a mellette lévő telken. Itt kap helyet a Pannon RTV, a Magyar Szó észak-bácskai szerkesztősége és a Hét Nap. Az építkezés javában zajlik.

A részletekről Bodzsoni István számolt be Közügyek című műsorunk felvételén. A Pannónai Alapítvány ügyvezetője elmondta: a tervek szerint 2018 márciusában készül el az épület teljes egészében. Az átalakítással és az új objektum létrehozásával új szerkesztőségek és stúdiók jönnek létre. A befektetés a magyar kormány támogatásával valósul meg.

Bodzsoni István, ügyvezető, Pannónia Alapítvány: „Ez hozzájárul ahhoz, hogy az információáramlás, a kommunikáció a magyar közösségen belül a magyar közösséget érintő kérdésekről, és ugyanakkor a kommunikáció Magyarország és Szerbia, illetve a magyar közösség és a szerb többségi közösség között jelentősen javuljon ezekkel a kapacitásokkal. Egyben lehetővé teszik sokkal gazdagabb, érdekesebb, szórakoztatóbb tartalmak gyártását is.”

Szabadka
médiaház
Pannon RTV
Bodzsoni István
Pannónia

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.