Ugrás a tartalomra

Az EU állam- és kormányfői tanácskoznak Brüsszelben

2017.10.19
20:55
2024.03.19
08:37
Forrás
MTI
Elsősorban az Egyesült Királyság uniós kilépéséről szóló tárgyalások állását értékelik a ma kezdődő kétnapos találkozójukon az Európai Unió állam- és kormányfői Brüsszelben.

A bennmaradó tagországok vezetői most döntenek arról, hogy hozzájárulnak-e a britek és az EU jövőbeli kapcsolatairól szóló egyeztetések megkezdéséhez.

Az első munkaülésen a migráció külső dimenziójával, az Afrikából Európába tartó emberáradat fékezéséhez szükséges pénzügyi támogatásokkal, az unió biztonság- és védelempolitikájával, illetve a digitalizációval foglalkoznak majd a résztvevők.

A kiszivárgott hírek szerint a magyar miniszterelnök két javaslatot tett az eddigi egyeztető tárgyalásokon a partnerek felé. Orbán Viktor állítólag hasonló alap létrehozását javasolja Olaszországnak, mint Törökország esetében, hogy uralni tudja a migrációs helyzetet. A másik javaslat is az EU és Törökország közötti megállapodáshoz kapcsolódik. A magyar miniszterelnök javaslata, hogy ezt a kérdést feltétlenül kössék össze a Nyugat-Balkán országainak a helyzetével, hiszen migrációs szempontból lényegében ugyanaz a probléma áll fenn.

Európai Unió
Brüsszel

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.