Ugrás a tartalomra

Vajdasági kastélyok fotókiállítás Szabadkán

2017.10.19
23:30
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
Megnyílt az Épített örökségünk Vajdasági kastélyok című fotókiállítása. A művészet- és építészetkedvelők a Szabadkai Múzeum Emléktárgyboltjában tekinthetik meg.

A kiállítást De Negri Ibolya nyitotta meg. Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke elmondta, hogy már hét éve tartják meg az Épített örökségünk kutatótáborát, amelynek részeként több országból érkezett fiatal építészek és építésztanoncok ismerhetik meg a régebbi korok építészeti remekműveit. De Negri Ibolya, elnök, Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete: „Fontos számunkra, hogy a kulturális örökségünket ápoljuk, őrizzük, és ennek céljából tartjuk már hét éve a tábort is, illetve most először összegyűjtöttük a fotókat, és egy fotókiállítást készítünk.”

Törteli Károly építész szerint meg kell mutatni a bácskai lakosoknak, hogy milyen rossz helyzetbe is kerültek ezek a kastélyok, amelyek a vajdasági építészeti örökség részét képezik. Törteli Károly, építész, Szabadka: „Szabadka, Szeged, Zenta, Újvidék, Óbecse. Mindenütt. Tehát az Osztrák-Magyar Monarchiának egy különleges építészeti stílusa volt, mert egyformán építettek ebben a stílusban ott a két világháború közt. Sajnos ez a stílus nem tartott sokáig, csak 25 évig, de mindenesetre óriási pecsétet hagyott ebben a környezetben, a Pannon-síkságon.”

A Szabadkai Városi Múzeum már hagyományosan együttműködik különböző civil szervezetekkel. Ennek eredményeképp minden évben szerveznek kiállításokat. Hulló István, igazgató, Szabadkai Városi Múzeum: „Elsősorban olyan jellegű kiállítások, tárlatok, bemutatók ezek, ahol értékmentésről van szó. Ebben az esetben is az Épített örökségünk, illetve a hozzájuk kapcsolódó kultúrtörténeti, ipartörténeti és fősoron a szellemi kulturális örökség védelme is itt látható.”

A tábor és az ebből született kiállítás legfőbb célja, hogy a fiatalabb generációk is értékesnek, megmenthetőnek tartsák Vajdaság rejtett kincseit.

Szabadka
kastély
múzeum
kiállítás
De Negri Ibolya
Törteli Károly
Hulló István

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.