Ugrás a tartalomra

Magyarkanizsán a község napját ünneplik

2017.10.21
11:27
2024.03.19
08:32
Forrás
Pannon RTV
Pénteken megkezdődött a községnapi rendezvénysorozat.

Délután alkalmi művelődési műsor kíséretében az önkormányzat és a helyi közösség vezetői, a politikai pártok, a testvérvárosok és a tűzoltóság képviselői megkoszorúzták a Magyarkanizsa eredetét jelző Halász téri emlékhelyet.

Az ünnepet és az ünneplőket szerb nyelven Miloš Kravić, a községi képviselő testület elnöke, magyarul pedig Kávai Szabolcs, a Községi Tanács közoktatással megbízott tanácsosa köszöntötte. A koszorúzást követően a Dobó Tihamér Képtárban A megnyesett fa kizöldül elnevezéssel kiállítás nyílt Puskás Károly a község múltját és jelenét megörökítő fotóiból. A tárlat képei három téma köré csoportosulnak - mondta a fényképész. Puskás Károly, fotóművész, Magyarkanizsa: „A 400-500 ezer képből álló albumomból csak nagy nehezen tudtam kiválogatni azokat, amelyek beruházásokat, építkezéseket, a gyereknevelést és a közéletet mutatják be. Gyakorlatilag olyan dolgok szerepelnek a képeken, amik a Tisza-menti várost érték - tehát árvízről vagy nagy hóról tanúskodnak.”

Az ünnep első napját a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje elnevezésű népzenei koncert zárta, amelyen a csángóföldi Servet zenekar és a Magyar Örökség-díjas Misztrál együttes lépett színpadra. Török Máté, a Misztrál alapító tagja. Török Máté, alapító tag, Misztrál Együttes, Budapest: „Mi nem feltétlenül a népzenét képviseljük ebben a sorozatban, hanem az énekelt versek műfaját, ami egy nagyon tág műfaj, hiszen belefér a népzene is, de belefér bármilyen más stílus.”

A községi képviselő testület mai ünnepi ülésén kiosztották a községi elismeréseket, a sportcsarnokban nermzetközi birkózó emlékversenyt tartottak, az Ifjúsági Otthonban pedig megrendezték az európai Ki mit tud? velélkedőt, majd ünnepi másor keretében Magyarkanizsa önkormányzatának átadták az Európa Tanács Becsület Zászlaját.

Magyarkanizsa
község napja
ünnep

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.