Ugrás a tartalomra

Összeértek az újvidéki Žeželj-hidat alkotó hídelemek - jövőre sétálhatunk is rajta

2017.10.22
14:52
2017.10.23
06:30
Forrás
Pannon RTV
Az új Žeželj-híd hasonlít a régire, csak acélból készült.

Heteken át tartó munka és mozgatás után a napokban teljesen összeértek az újvidéki Žeželj-hidat alkotó hídelemek. Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke, valamint Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter ma délelőtt az elsők között sétálhattak át az új Žeželj-hídon.     

Az új Žeželj-híd külsejében a régire emlékeztet, a boltíves konstrukció azonban ezúttal nem betonból, hanem acélból készült. A 4000, illetve 6500 tonnás hídelemek a világon a legnagyobb ilyen jellegű építmények közé tartoznak, amelyeket vízfelületen át szállítottak. Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke kiemelte, hogy a siker a kivitelezők és a dolgozók odaadó munkájának, valamint a köztársasági kormány és az Európai Unió támogatásának köszönhető.

Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke: „Áthidaltuk a Dunát. Összekötöttük az újvidéki és a péterváradi, illetve a bácskai és a szerémségi oldalt. Mit is mondhatnék azon kívül, hogy köszönöm. Önök a legjobbak, remek munkát végeztek. Nagy nap ez Újvidék, Vajdaság és egész Szerbia számára.”

A régi Žeželj-híd 18 évvel ezelőtt, a NATO-bombázások idején semmisült meg. A helyszínen egy évvel később egy ideiglenes vasúti hidat állítottak fel, a régi híd újjáépítését pedig 2012-ben kezdték.

Hátra maradt még a bekötőutak kiépítésének befejezése, valamint a gépjárművek számára kialakított két sáv aszfaltozása is, amit az időjárási viszonyokra való tekintettel csak tavasszal tudnak elvégezni. A vasúti vágányok kiépítését a jelenlegi tervek szerint február végéig fejezik be. Kern Imre, építésügyi, közlekedési és infrastruktúrafejlesztési államtitkár: „A vasúti szerkezet úgy van tervezve, hogy 160 km/h maximális sebességgel közlekedhetnek a vonatok. Ahhoz képest, hogy az ideiglenes hídon 20 km/h sebességgel közlekednek, és igaz, hogy ez egy rövid táv, de mégis sokkal gyorsabb lesz a közlekedés. Továbbá itt két vágány lesz, nem pedig egy, mint a régi hídon.”

Az Európai Unió 34 millió euróval támogatta az új Žeželj-híd építését. Sem Fabrizi, az Európai Unió szerbiai küldöttségének vezetője: „Ez a projekt Szerbia közlekedéspolitikájának részét képezi, ami egyben Szerbia uniós csatlakozásának is a feltétele.”

Az új híd hossza a feljárókkal együtt 474 méter lesz. Két vasúti sínpár húzódik rajta, a gépjárművezetők két sávon közlekedhetnek majd itt, sőt két gyalogjárdával és két kerékpárúttal is rendelkezik. Zorana Mihajlović, építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter: „Ami a vasúti forgalmat illeti, ezen a hídon hamarosan 150 km/h-nál is nagyobb sebességgel haladhatnak majd a vonatok. A híd az egyik legfontosabb része ennek a közlekedési folyosónak. Emellett a Belgrád–Budapest gyorsvasút korszerűsítése is a projekt része, ezen 200 km/h-ás átlagsebességgel is haladhatnak majd a vonatok.”

Februárban adhatják át a hidat a vasúti, azután pedig a közúti forgalomnak.

Újvidék
Žeželj-híd
vonat
sín
összeértek a hídelemek

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.