Ugrás a tartalomra

„Amikor kislány voltam, találkoztam az angyalokkal.”

2017.10.25
22:47
2024.03.19
08:37
Kilencvenöt éve született, tíz éve távozott közülünk Polcz Alaine.

Mindenszentek és halottak napja előtt a Kossuth rádió rendhagyó dokumentumműsora egyórás temetői sétát ölel fel. Ezen vehetnek részt a hallgatók lélekben vasárnap este. Elhangzik Polcz Alaine-nel, a Kolozsváron született pszichológussal és íróval készített utolsó rádiós interjú is, amelyben arról beszél, miért íratta férje, Mészöly Miklós sírja fölé azt a mondatot, amely egyben a műsor címe is: "...Még csak most kezdődik minden..."

A Magyar Hospice Mozgalom megalapítójára méltóképpen emlékeztek a barátok és az egykori munkatársak halálának tizedik évfordulóján.  Munkássága fókuszába a kiszolgáltatottak, a súlyosan beteg gyermekek és a haldoklók ellátását helyezte. Leginkább a tanatológia: a halál és a gyász kutatásának úttörőjeként vált ismertté. Asszony a fronton című önéletrajzi művében őszintén vallott az embertelen megpróbáltatásokról, amelyeket sorstársaival együtt szenvedett el a második világháborútól sújtott Magyarországon. Mindezek ellenére életszeretete, tartása és a jóságban való hite mindvégig töretlen maradt. Az önéletrajzi ihletésű regényből készült tízrészes rádiójáték folytatásait november 6-ától-17-éig, hétköznap esténként hallgathatják meg a rádióhallgatók. 

Emberi nagyságát minden közelében élő megtapasztalhatta, akik szeretettel és hálával emlékeznek rá ma is, és nem hagyják elenyészni szellemi örökségét. 

Adásidő: 2017. október 29. és november 6-17. (Kossuth rádió, Rádiószínház 21.04)

Kossuth Rádió
Polcz Alaine

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.