Ugrás a tartalomra

Mindenszentek és halottak napja

2017.11.01
12:25
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
Hömpölygő tömeg, az utcák és parkolók pedig zsúfolásig telve - ez jellemezi november elsején a temetők környékét. Mindenki virágokkal és mécsesekkel érkezett mindenszentek alkalmából.

A zentai úti temetőkapu már korán reggel nyitva állt. Frissen sütött gesztenye és édesség várta az érkezőket. Aki virág nélkül jött, a bejáratban sokszínű krizantémok és különböző méretű mécsesek közül válogathatott.

Juhász Zsuzsanna: „Nagyon sok szerettemet elveszítettem. A szüleimhez jöttem, azután a férjemhez, nagyszüleimhez. Mindenkit, az ismerősöket körbejárom. Minden évben kijövök ezen a napon. Sőt még holnap is. Máskor is jövök, de ebben a két napban biztos.”

A sírok környékét már az előző napokban elrendezték. Mindenszentek és halottak napján megemlékezni érkeznek a temetőbe. Pejić Jovanka: „Mindenki szíve szerint, a saját lelkiismerete szerint kimegy a temetőbe megemlékezni a múltról, és a jelenbe rá emlékezni. Szívünkbe zárni azokat, akik már nincsenek köztünk. Mert szerintem az az örök élet, ha a szívünkbe zárva élnek tovább bennünk.”

Egyesek pár szál virágot hoztak magukkal. Mások koszorúval és mécsessel készültek. Gizel Evetović: „Hoztam ide virágot. Ide tettem mécsest elhunyt szeretteim lelkéért.”

Ezekben a napokban a temető környékén kellemetlenséget okozhat a parkolás. A türelmes sofőrök azonban percek alatt találnak helyet. Evetović Mirko: „Épp egy ember kijött a parkolóból. Szerencsénk volt, mindjárt itt találtunk helyet.”

November elsején a megdicsőült lelkekről emlékezünk meg, nemcsak azokról a szentekről, akik nevesítve vannak a kalendáriumban. Zsellér Attila, plébános, Hajdújárás: „Az a célunk, hogy az Isten hívására választ adjunk és úgy éljük meg az életünket, ahogy Isten szeretné. A probléma az, hogy ezt csak akkor tudjuk, hogy sikerült-e, ha a halálon átlépünk. Attól függően, hogy ha sikerült ezt a célt megvalósítanunk, akkor a megdicsőült egyházhoz tartozunk, és ezt ünnepli az egyház mindenszentek napján.”

A halottak napját viszont azoknak a lelkeknek szentelik, akik hitük szerint még a tisztítótűzben szenvednek. A magyar katolikus parasztság úgy tartotta, hogy ez a halottak visszajárásának ideje is. Éjszakára ételt is vittek ki a sírokra. A néphagyományban tilalmak is kapcsolódtak ehhez naphoz, például nem volt szabad mosni. A hiedelem szerint akkor a hazajáró halott vízben állt volna. Silling Léda, néprajzkutató: „Csendesebb ünnep, mint esetleg a templombúcsú, vagy a karácsony, húsvét, amikor ünnepelünk is, de ez természetes. Megemlékeznek rá. Akik meg nincsenek otthon, azok akkor, amikor szól a harang hat és hét óra között, rendesebb helyeken még szól a harang egy órán át, régebben tovább szólt, azok otthon gyújtanak gyertyát a halottakért. Szóval fontos, jelentős ez a nap nekünk.”

Az ünnepek miatt november elsején és másodikán a szabadkai temetőkapuk este 9 óráig nyitva lesznek.

mindenszentek
halottak napja

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.