Ugrás a tartalomra

Több határon túli magyar szervezet tiltakozott Gyurcsány Ferenc kezdeményezése ellen

2017.11.02
07:36
2024.03.19
08:37
Forrás
MTI
Több határon túli magyar szervezet tiltakozott, mert Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke aláírásgyűjtést indít azért, hogy ne szavazhassanak, akik soha nem éltek Magyarországon.

Több határon túli magyar szervezet tiltakozott, mert Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentette, aláírásgyűjtést indít azért, hogy ne szavazhassanak, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit - hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában szerda este.

A DK elnökének keddi bejelentése után az M1 megszólaltatta mások mellett Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét, aki úgy fogalmazott: ez a javaslat „összeugrasztja a magyart a magyarral”, ezért szerinte ettől a magyarországi ellenzék többi pártjának is vagy el kell határolódnia, vagy el kell majd mondania, hogy egyetért vagy nem ért egyet a kezdeményezéssel, mert 2017-ben ez „elképesztően rossz üzenet”.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint Gyurcsány Ferenc „szerbekről, románokról, ukránokról és szlovákokról beszél külhoni magyarok helyett”, amit kikérnek maguknak. Ezt sértőnek nevezte, és hozzátette: ilyen minősítéseket a „többségi politikától” nem szoktak kapni.

Gyurcsány Ferenc
Pásztor István

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.