Ugrás a tartalomra

Előzetes letartóztatásba helyezett nyolc volt katalán kormánytagot a bíróság

2017.11.02
18:20
2017.11.02
18:31
Forrás
MTI
Előzetes letartóztatásba helyezte a leváltott katalán kormány nyolc volt tagját a spanyol központi büntetőbíróság csütörtökön Madridban.

Carmen Lamela bíró egy kilencedik kormánytag, Santi Vila esetében 50 ezer euró (15,5 millió forint) óvadékot állapított meg, amelynek ellenében szabadlábon védekezhet. Ő volt az egyetlen a katalán politikusok közül, aki a délelőtti tárgyaláson hajlandó volt válaszolni az ügyészség kérdéseire is, a többiek - élve ezzel a jogukkal - kizárólag védőügyvédeik által feltett kérdésekre feleltek.

Katalónia
letartóztatás

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.