Ugrás a tartalomra

A Kosztolányi Dezső Színházban koncertezett a Tudósok együttes

2017.11.12
07:56
2024.03.19
08:32
Forrás
Pannon RTV
A szürrealista polihisztor drMáriás és zenekara szombaton Szabadkán koncertezett.

A pimasz és őszinte Tudósok együttes fennállásuk harmincadik évfordulója alkalmából olyan felállásban lépett színpadra, amellyel még nem koncerteztek Szabadkán.

A free jazz, a morbid költészet és a punk-funk-diszkó elemeit is ötvöző Tudósok együttes a Kosztolányi Dezső Színház születésnapi rendezvénysorozatának egyik állomásaként játszott a színházban. Mostani repertoárjukon a nyolcvanas évektől egészen a legújabb albumukig több zeneszámból is válogattak. drMáriás, ének, szaxofon, Tudósok zenekar: „Harminc év alatt változott a felállás, a zenészeknek a kibenléte, ezért nyilván változik a stílus is. Másrészt nem változik, mert ez valahol mindig ugyanaz a nyelvezet, ami a Tudósokat jellemzi. Egy keserédesen vidám, fanyar, groteszk, zsigeri és életörömök után sikoltozó, kálvária, operett.”

Gulyás Levente gitáros három éve játszott először a tudósokkal, de tavaly óta erősíti teljes tagként az együttest. „Ez egy olyan zenekar, ami folyamatosan képes megújulni és új dolgokat csinálni és mindig valami izgalmas dologgal előállni.”

A még teljesebb kultúrélmény érdekében a progresszív zene éllovasainak koncertjét drMáriás képeivel festették alá.

Kosztolányi Dezső Színház
Tudósok együttes
Szabadka
koncert

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.