Ugrás a tartalomra

Több mint száz áldozata van az Irán és Irak határát sújtó földrengésnek

2017.11.13
07:29
2024.03.19
08:51
Forrás
MTI
A legfrissebb adatok szerint legalább 146-an haltak meg az Irán és Irak határát sújtó vasárnapi földrengésben - jelentették hétfő hajnalban hírügynökségek.

Az ISNA iráni hírügynökség legfrissebb adatai szerint legalább 860-an sérültek meg a vasárnap éjszakai 7,3-as erejű földmozgás miatt, amelyet egész Irakban és még Izraelben is lehetett érezni. A természeti katasztrófa az eddigi információk szerint leginkább Irán észak-nyugati részét, Kermánsáh tartományt sújtotta.

A Reuters hírügynökség kiemelte, hogy Irán vidéki részein sok házat sártéglákból építenek. Irakban az eddigi beszámolók szerint összesen hat ember halt meg, és harmincan szenvedtek sérüléseket. A földrengés az iraki Kurdisztán térségben pusztított. A földmozgás Törökországban is érezhető volt, de ott nem érkeztek hírek áldozatokról.

Hétfőre virradóra a világ más tájain is rázkódott a föld. 5,8-as erősségű földrengés rázta meg Japán keleti partját. A földmozgás Szendaitól keletre 351 kilométeres területet sújtott 9,5 kilométeres mélységben. A Japán Meteorológiai Szolgálat közleménye szerint a földrengés nem volt olyan erősségű, hogy kárt tegyen a szárazföldön. 

Míg Costa Rica partjaitól 16 kilométere egy 6,5-ös erősségű földmozgást mértek. 

Irán
Irak
földrengés

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 07:43

Ma van Đurđevdan

A Juliánusz naptár szerint április 23-án, a Gergely naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.