Ugrás a tartalomra

Három napig a pálinkáé a főszerep Topolyán

2017.11.17
11:56
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
A pálinkafesztivált a Ciha vendéglő és a topolyai Turisztikai Iroda szervezte meg. A pálinkák értékelését csütörtökön tíz helyi és zentai pálinkabíráló végezte el.

Nehéz volt a tíz zsűritag dolga, hiszen több mint 150 minta érkezett az első Topolyai Pálinkafesztiválra. Illat, íz és összhang – a pálinka e három tulajdonságát értékelték, nemzetközi pontozási rendszer alkalmazásával. Rózsa Péter, zsűrielnök, Zentai Pálinkabírálók Társasága: „Amikor ezeket a pontokat odaítéljük, nyolc pontot az illatra, nyolc pontot az ízre, akkor tizenhat pontot kapunk, a négy pont pedig az összhangra van előlátva, amikor egy terméket sikerül több bíráló részéről értékelni, akkor lehetséges, hogy húsz ponttal rendelkezik az a pálinka.”

A téli fagyok miatt csökkent a szilvatermés, a rendkívül meleg nyár pedig a kajszibaracknak okozott leginkább problémát. A meggyből, a vilmoskörtéből és a birsből tudták a legminőségibb pálinkákat főzni idén – mondják a pálinkafőzők. Fábrik Attila, zsűritag, Bácskossuthfalva: „Az idén a körtetermés nagyon-nagyon jó volt, maga a körte is finom volt, és a pálinkák is jók a körtéből, azokkal meg vagyunk elégedve. Most a birsalmának van a szezonja, a birsalmáról annyit kell tudni, hogy az idén ugyanúgy, mint a körte, nagyon sokat termett, és ízben, illatban is nagyon jó pálinkák lesznek birsből.”

A szervezők célja a verseny mellett a jó főzetek népszerűsítése volt. Ciha György, szervező, Topolya: „Százötvenkét mintát sikerült összeszedni a környező falvakból, városokból, ami a pálinkabírálást illeti, olyan zsűritagokat választottunk, akik nemcsak szeretik, de értenek is a pálinkafőzéshez, tulajdonképpen ők nagyban szolgáltatnak pálinkafőzést Topolya területén.”

Az ünnepélyes díjkiosztót szombaton tartják a Ciha vendéglőben. A verseny győztesét egy Penovácz Endre-festménnyel jutalmazzák, valamint a Turisztikai Iroda jóvoltából a legjobb pálinkák készítői serlegekkel térhetnek haza. 

pálinka
Topolya

Kapcsolódó tartalmak

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.