Ugrás a tartalomra

Sárga, ami megihleti a művészeket

2017.11.19
10:52
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
A művészetek találkozása jegyében nyílt meg szombaton este a Zentai Képzőművészeti Alkotóműhely VIII. Nemzetközi Művészeti Műhelyének Sárga című kiállítása.

A VIII. Nemzetközi Művészeti Műhely gondolatindító témája a sárga volt, ami igen inspirálóan hatott a művészekre. Utcai Dávid, képzőművész: „Mivel a kedvenc színeim egyike, emiatt igen inspiráló volt, és nem esett nehezemre ezt a színt előtérbe hozni, és erre a színre megfelelni a műveimmel.”

Ez nemcsak Utcai Dávidnak sikerült kiválóan, hanem a többi résztvevőnek is. Az alkotásaik ugyanis más művészeti ágak képviselőit is megihlették. Szögi Csaba, író, újságíró: „Nagyon meg tud ihletni egy kép, általában először zenét találok hozzá, és leülök a tasztatúrához, és prekoncepció általában nincs.”

A kiállításmegnyitón Mezei Szilárd és Jenei Kornél produkciója sajátos utazásra invitálta a vendégeket, Mezei Kinga és vendégei pedig egy izgalmas performansszal ajándékozták meg az egybegyűlteket. Mezei Kinga, színművésznő: „Mivel jómagam is meg a csapattársaim is szeretjük a népzenét, ezért mi a sárga témájú népdalokat válogattuk össze, és abból csináltunk egy fűzért.”

Ehhez a kiindulási pontot Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról álmodom című verse adta. A tárlaton tizenkét képzőművész munkái láthatók, akik közül tízen az egész hét folyamán együtt voltak és együtt alkottak. Mezei Erzsébet főszervező, VIII. Nemzetközi Művészeti Műhely: „Tízen voltunk, és mikor összejöttünk mindannyian, akkor láttuk, hogy egy kis Kárpát-medence van jelen, mert Felvidék, Erdély, Magyarország és Vajdaság jött össze.”

Mindez azért is fontos, mert a Nemzetközi Művészeti Műhely célkitűzései között a találkozás és együtt alkotás mellett kiemelt szerep jut az alkotók eszme- és tapasztalatcseréjének is. Az egyhetes rendezvény során készült alkotásokat a zentai Alkotóházban tekinthetik meg az érdeklődők.

Nemzetközi Művészeti Műhely
Sárga
kiállítás

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.