Ugrás a tartalomra

Három embert megölt, majd magával is végzett egy francia rendőr

2017.11.19
20:12
2024.03.19
08:51
Forrás
MTI
A 31 éves párizsi férfi szolgálati fegyverével ölte meg áldozatait, valamint három másik embert megsebesített a főváros Sarcelle nevű északi elővárosában.

A rendőr szolgálat után barátnőjével keveredett heves vitába. Ennek következtében lőtt le az utcán elhaladó két embert, egy 44 éves férfit és egy húsz év körüli járókelőt. Ezt követően a rendőr rálőtt a barátnőjére, aki az arcán súlyosan megsérült. A férfi ezután bement a barátnője házába, ahol megölte a nő apját, és rálőtt az anyjára és nővérére. Végül a kertben öngyilkos lett. A 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozat óta a francia rendőrök szolgálaton kívül is viselhetik a fegyverüket. Gérard Collomb belügyminiszter jelezte, hogy a tragédia ellenére nem változik ez a szabály.

rendőr
gyilkos
barátnő

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.