Ugrás a tartalomra

Ajándékokkal és műsorral kedveskedtek a zentai kórházban a beteg gyerekeknek

2017.11.20
20:27
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
A zentai kórház gyermekosztályának dolgozói meglepték a kicsiket a gyermekek világnapján. Ajándékcsomagokkal és színes műsorral készültek a legkisebbeknek.

A magyarkanizsai Dobricski Rékát fulladással szállították be a kórházba. Bent derült ki, hogy asztmája van. Már több mint egy hete az osztályon kezelik. Dobricski Réka, gyermekosztály betege, Magyarkanizsa: „Rám jött a roham, és nem kaptam levegőt, inhaláltam, és most, ahogyan itt vannak… Talán nem is mosolyogtam ennyit azóta, amióta bent vagyok, mint amióta itt vannak.”

A kispiaci Kurfis Éva csütörtök óta van a zentai kórház gyermekosztályán. „Ez a mai este elég sokat jelent, mivel gyorsabban múlik az idő, meg általában mindig unatkozunk, nem nagyon lehet semmit csinálni, és ez a program most érdekes.”

Az osztály dolgozói egy kis ajándékcsomaggal lepték meg a gyermekeket a gyermekek jogának világnapja alkalmából. Emellett a Gyermekbarátok Egyesületének tagjai is ellátogattak az osztályra, és foglalkozásokat tartottak nekik. Pejin Teréz, elnök, Gyermekbarátok Egyesülete, Zenta: „Amikor eljövünk a kórházba, és amikor először összehívják a gyerekeket, akkor minden gyerek félve jön, óvatosan, utána pedig olyan jó látni, hogy mindegyik mosolyog. Amikor elmegyünk, akkor tényleg látszik, hogy megérte, hogy eljöttünk.”

1954-ben ajánlotta először ezt a napot az ENSZ közgyűlése a gyermekek joga világnapja megünneplésére. 1959-ben ezen a napon fogadták el a gyermeki jogok nyilatkozatát.    

Zenta
kórház
gyermekosztály

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.