Ugrás a tartalomra

Szegeden megnyílt a karácsonyi vásár

2017.11.28
20:30
2024.03.19
08:51
Forrás
Szeged TV
Várja a vendégeket a karácsonyi vásár Szegeden. Az első adventi gyertyát december 3-án gyújtják meg a Dóm előtti koszorún.

Minden korábbinál több program és árusító pavilon várja a szegedieket és a városba érkezőket a Karácsonyi Hetek ideje alatt. Az egy hónapon át tartó ünnepi fesztiválnak három helyszíne van: a Széchenyi, a Dóm és a Dugonics tér. A Dómnál felépítették a hagyományos szalmalabirintust, amelyet most több mint 10 ezer apró lámpa díszít.

Németh István, ügyvezető, Szegedi Városkép és Piac Kft.: „Túl azon, hogy 130 árus árulja a portékáját a Széchenyi téren, illetve a Dóm téren, küllemében is gazdagodott és szépült ez a karácsonyi vásár, és túl az új fényeken új programokkal is gazdagítottuk ezt az egy hónapos rendezvénysorozatot. Ez nemcsak egy vásár, hanem inkább egy karácsonyi rendezvény-kavalkád is.”

A Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. összesen 22 millió forint értékben vásárolt új fényeszközöket. A cég munkatársai több mint három hetet dolgoztak éjjelente a világítás felszerelésén és ellenőrzésén. A 16 kilométer hosszúságú fényfüzér a Tisza Lajos körutat díszíti az adventi időszakban. A körúton led-lámpákkal váltották fel a korábban használt fénydíszeket, utóbbiak átkerültek a Dóm térre és az Aradi téri fákra.

Szeged
karácsonyi vásár

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.