Ugrás a tartalomra

Joulupukki üzent a vajdasági gyerekeknek

2017.12.07
13:13
2023.11.02
09:04
Forrás
Pannon RTV
Az igazi lappföldi Mikulás szerda este Budapesten, a Vörösmarty téren ünnepelt a gyerekekkel, ám előtte exkluzív interjút adott a Pannon RTV-nek, melyben üdvözli a határon túli magyar gyerekeket.

Joulupukki látogatása immáron 16 évre nyúlik vissza: 17 évvel ezelőtt ajkai és veszprémi gyermekek hívták meg az igazi nagyszakállút, aki azóta évről évre december elején Magyarországra látogat, ahol számtalan gyermek várja őt tiszta szívvel, izgalommal és hatalmas lelkesedéssel. A Pannon Rádió tószegi stúdiójának munkatársa a budapesti Gresham palotában érte utol a finn Mikulást, aki szívesen köszöntötte a vajdasági gyermekeket, akikhez ígérete szerint - ha meghívást kap tőlük - akkor jövőre ellátogat.

A lappföldi Mikulás az interjúban megemlítette: idén kárpátaljai magyar gyermekekből álló delegációval találkozhatott. Elmondása szerint a magyar fiúk és lányok ebben az évben is jó gyerkőcök voltak, ami nagyon boldoggá teszi őt, s így szívesen tér vissza minden évben Miklós napjára, ahol azt megelőzően már a reptéren hatalmas és vidám gyereksereg fogadja, bármerre is látogat Magyarországon belül. Külön kitért arra, hogy évente kétszer látogat el a magyar gyerekek házába: december 6-án, amikor a szépen kifényesített cipőcskéket tölti meg, illetve december 24-én is, amikor a karácsonyfa alá helyezi el az ajándékokat.

Joulupukkinak igencsak sűrű volt ezúttal is a menetrendje a magyarországi látogatása során: "szülővárosának" Rovanieminek testvérvárosaiba, Ajkára és Veszprémbe látogatott el, de felkereste Kaposvárt és a szomszédos Szlovéniába is ellátogatott, Ljubljanába. Budapesten a Művészetek Palotájában és a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban köszöntötte a gyerekeket. A nyilvános helyszíneken túl kórházak gyermekosztályait és óvodákat látogatott meg személyesen, ahol bizony a lurkók nem maradtak ajándék nélkül. Az idei útját is a FinnAgora, a magyarországi Finn Intézet szervezte a Finn Nagykövetség közreműködésével.

Joulupukki
vajdasági gyerekek
Budapest
Mikulás

Most

12:54, Frissítve: 13:05

Biztonságosan kétkeréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.