Ugrás a tartalomra

Húsz éve alakult meg a VaMaDisz

2017.12.22
11:09
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
A Vajdasági Magyar Diákszövetség az elmúlt két évtizedben több tízezer diák és egyetemi hallgató érdekeit képviselte Vajdaságban.

A szervezet tagsága csütörtök este jubileumi gálaestet szervezett annak érdekében, hogy méltóképpen megköszönhessék elődeiknek az elmúlt évtizedek munkáját.     

A Vajdasági Magyar Diákszövetség 1997-ben azzal a céllal jött létre, hogy érdek-képviseleti szervezetként itthon tartsa a magyar fiatalokat. Sóti Attila, a VaMaDiSz elnöke: „Úgy gondolom, hogy ez a 20 év alatt az alapvető célok nem változtak, ezt tapasztaltuk akkor is, amikor elődeinkkel és az alapítóinkkal leültünk beszélgetni, mert ők is nagy megelégedéssel vették tudomásul azt, hogy ez a szervezet 20 év után is létezik, hogy olyan programjaink vannak, mint az újvidéki Gólyabál, mint a felsőoktatási tájékoztató program, mint a felsőoktatási beilleszkedési program, amelyek 20 év után is léteznek.”

A vajdasági magyar fiatalok érdekvédelmi szervezete az elmúlt 20 évben számos Kárpát-medencei ifjúsági szervezettel épített ki kapcsolatot. Az egyik legjelentősebb partnere a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, amelynek 2016-ban teljes jogú tagjává vált. Veres Márton, a HÖOK külhoni programjának vezetője: „Különböző szolgáltatásokat igyekszünk áthozni ide Vajdaságba. A Karrier-irodák elindításáról már korábban is volt szó, a háromból már egy el is indult Szabadkán. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy Újvidéken is el tudjon indulni, ezenkívül a HÖOK szolgáltatásait; jogsegélyszolgálat, érdek-képviseleti szolgáltatásoknak az átadása és bevonása folyamatosan jelen van, ezért utaztunk például együtt Brüsszelbe, az európai parlamentbe még a tavasz folyamán, tehát egy állandó és jól működő kapcsolat van a szervezetek között.”

A VaMaDiSz az elmúlt évtizedek munkájával Vajdaság egyik meghatározó szervezetévé nőtte ki magát. Mindezt olyan programok megvalósításával érte el, mint a Vajdasági Szabadegyetem, vagy a Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen megvalósított felsőoktatási ösztöndíj-program. Dr. Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár: „Itt külön kiemelném azt a munkát, amelyet az Újvidéki Egyetem kapcsán végeznek, ismerjük jól ezt a peres eljárást, amellyel kapcsolatban azt mondta az elnök úr, hogy a végsőkig ki fognak tartani, és elmennek a legfelsőbb szintig, hogy igenis lehessen az Újvidéki Egyetem Jogi Karán magyar nyelven is felvételizni.”

A diákszövetség a jövőben is a vajdasági magyar fiatalok érdekvédelmi képviseletét tartja elsődleges feladatának, így az elkövetkező években folyatják a magyar felvételi vizsgáért folytatott harcukat és a kisebbségi jogokért való kiállást.

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.