Ugrás a tartalomra

Zorana Mihajlović elégedett azzal, ami 2017-ben megvalósult

2017.12.26
13:36
2024.03.19
08:38
Forrás
Pannon RTV
2018-ban is folytatódik a munka és a nagy infrastrukturális beruházások véghezvitele. Nem létezik olyan infrastrukturális projekt, amelyen ne dolgoznánk intenzíven - jelentette ki Zorana Mihajlović.

A szerb építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter elmondta, elégett azzal, ami 2017-ben megvalósult.

Zorana Mihajlović, infrastruktúra-fejlesztési miniszter, Szerbia: „Azt kell mondanom, hogy a tizedikek vagyunk a világon az építési engedélyek kiadása tekintetében. Ez nagy előrelépés Szerbia számára. A másik dolog az, hogy nem létezik olyan infrastrukturális projekt, amelyen ne dolgoznánk intenzíven. Vonatkozik ez a 10-es közlekedési folyosóra, ahol ott van grdelicai szurdok is. Néhány napon belül használatba is helyezünk hét kilométernyi autóutat. Dolgozunk a 11-es közlekedési folyosón is, valamint megkezdjük a Belgrád-Budapest vasútvonal modernizálásának két szakaszát. Eddig a Belgrád-Bar vasútvonalon 77 kilométert újítottunk fel. Ez nem elég. Folytatjuk.”

Zorana Mihajlović
miniszter
infrastuktúra

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.