Ugrás a tartalomra

Bizonyítványosztás volt Szabadkán

2017.12.28
12:25
2024.03.19
08:38
Forrás
Pannon RTV
A vajdasági általános és középiskolákban december 22-én ért véget az első félév. Szabadkán ma reggel osztották ki a bizonyítványokat, és ezzel a diákok számára megkezdődött a téli vakáció.

A Széchenyi István Általános Iskolában Táncos Zsuzsanna osztályfőnök az elsők között osztotta ki diákjainak az első félévi bizonyítványokat. Az ötödikesek legtöbbje a jegyekben gyönyörködött, és közben a szünidőt tervezgette.

Mihai Eduárd, 5.b osztály, Széchenyi István Á.I.:
„- Nekem jeles. 4,23.
- Meg vagy elégedve?
- Persze. Épp, hogy egy kicsi kell még, hogy kitűnő legyek.
- Év végére kitűnő leszel?
- Igen.
- Mivel töltöd a téli szünidőt?
- Megyünk majd Romániába, meg a barátomnál fogom tölteni az újévezést.”

Gál Henrietta, 5.b osztály, Széchenyi István Á.I.:
„- Kitűnő. 4,54.
- Meg vagy vele elégedve?
- Nagyon is.
- Mi az, amiből javítani kell még az év végére?
- Angol, akkor föci, biosz és torna.”

Vásárhelyi Szilvia osztálytanító harmadikosai fél 9-kor gyülekeztek. Minden nebuló izgatottan várta a bizonyítványosztást. A tanítónő büszke osztályára, a gyerkőcök még cukorkát is kaptak.

Sándor Zsombor, 3.b osztály, Széchenyi István Á.I.:
„- 5,00. Színkitűnő.
- Ez hogy sikerült?
- Én nem melegítettem annyira a széket, és váratlan volt nekem.
- Szóval meg vagy elégedve?
- Persze, igen.
- A téli szünidő hogy fog telni?
- Nagyon jól. Megyek az unokatestvéremhez korcsolyázni.”

A hatodikosok 9 órára jöttek a bizonyítványukért. Az iskola udvarában gyülekeztek, tervezgették a szilveszterezést, és büszkén újságolták az első félévi tanulmányi eredményüket.

Ökrös Emma, 6.b osztály, Széchenyi István Á.I.:
„- Színötös. 5,00.
- Gondolom, meg vagy elégedve?
- Igen, elégedett vagyok.
- Mi lesz a téli szünidőben?
- Megyünk majd újévezni, barátnőkkel együtt.”

Cinkler Klárika osztályfőnök arra buzdította hatodikosait, hogy a szünidő alatt kapcsolódjanak ki, ne gondoljanak az iskolára, barátkozzanak minél többet. Örömmel mondta el, hogy osztálya átlaga 3,85 lett, a 19 tanulóból négyen értek el kitűnő tanulmányi eredményt.

Miután a bizonyítványosztás véget ért, ténylegesen megkezdődhetett a gyerekek számára a téli vakáció, amely most öt nappal hosszabb lesz, tehát a tervektől eltérően nem január 10-én, hanem 15-én kezdődik a második félév.

tanév
Szabadka
általános iskola
félév
szünidő
bizonyítvány

Most

11:06, Frissítve: 12:21

Felújult a kispiaci művelődési ház

Az átadáson jelen volt Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és delegációja, akik ezt megelőzően Martonosra és Magyarkanizsára is ellátogattak.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.