Ugrás a tartalomra

Évi utolsó ülését tartotta meg Zenta Község Képviselő-testülete

2017.12.29
13:36
2020.01.25
14:12
Forrás
Pannon RTV
Az ülés egyik legfontosabb napirendi pontja a következő évi költségvetés volt.

Ceglédi Rudolf polgármester értékelése szerint megtartották az eddigi működési költségeket. A jövő évben több mint 300 millió dináros beruházást terveztek, amelyek közül több már korábban megkezdődött.

Ceglédi Rudolf, polgármester, Zenta: „Tulajdonképpen 926 millió a jövő évi költségvetés, azzal, hogy ebből kb. 700 milliót a működésre láttunk elő, a többit azt beruházásra. A beruházás teljes összege nem része a községi költségvetésnek, hanem vannak olyan beruházások, amit a köztársasági kormány direkt kifizet a kivitelezőnek, csak az adó megy az önkormányzaton belül, amely 20 százaléka a beruházásnak.”

A Magyar Mozgalom képviselői ellenezték, hogy az előző évektől eltérően 2018-tól a civil szervezeteknek bérleti díjat, igaz csökkentett, valamint a rezsi költségeket is fizetniük kell.

Zsoldos Ferenc, zentai önkormányzati frakcióvezető, MM: „A gondot az okozza, és ez ellen volt ez a nagy ágálás, hogy a 2018-as költségvetési tervben viszont nem emelték meg a civil kereteket. Ez azt jelenti, hogy ez egy jelentős tétel lesz a civilek számára, és nem látják még, nem látom, hogy honnan fogják tudni ezt előteremteni, ha az önkormányzat nem biztosít erre plusz forrásokat.”

A Vajdasági Magyar Szövetség képviselői szerint azért lesznek szigorítások a civil szférában, hogy az eddigi pénzügyi fegyelmezetlenséget, a rossz elszámolásokat megszüntessék.

Juhász Attila, zentai önkormányzati képviselő, VMSZ: „Én tudom azt, hogy a civil szférán belül is meg vannak azok a szervezetek, akiknek zökkenőmentes volt az eddigi munkája. Ezt megpróbáljuk továbbra is azzá tenni. Tehát az, hogy helyet kapjanak, teret kapjanak, eszközeik legyenek a programjaik megvalósítására. Lehetőleg a 2017-es eszközhányad nagyságával, mennyiségével megegyező. Ez mindannyiunk elvárása, és kötelezettsége is miután elfogadtuk ezt a költségvetést.”

A 2018-as év egyik legjelentősebb beruházása Zentán a gimnázium épületének a felújítása. A Thurzó Lajos Általános Iskolának a rekonstrukciós munkálatai a következő év nyarán folytatódnak majd.

Zenta
képviselő-testület

Most

19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.