Ugrás a tartalomra

Verbászi diadal a kispályás labdarúgó bajnokságban

2018.01.11
13:55
2018.01.11
17:51
Forrás
Pannon RTV
Tegnap este zárult a december óta tartó kispályás labdarúgó bajnokság a zentai Sportcsarnokban. 24 csapat 5 hétvégén keresztül küzdött meg a legjobbnak járó 200 ezer dinárért.

Az első helyért a verbászi Bolygó Hollandi és a mokrini Tataratira csapat játszott, ahol 4-0-s győzelemmel a verbászi együttes emelkedett felül mokrini ellenfelén. Így ők vihették haza a 200 ezer dináros pénzdíjat, a míg a második helyezett a 80 ezer dináros jutalmat vehette át. Zoran Subotić, csatár, Letećih Holanđana, Verbász: „Erősek voltak a csapatok, eléggé megszenvedtünk a negyed- és az elődöntőben. Nem mondom azt, hogy ez a döntő könnyű volt, de az eredmény minden szónál többet mond.”

A szervezők elégedetten tekintenek erre a közel 5 hétre, annak ellenére, hogy komoly munka állt a háttérben. Miodrag Mandić, szervező: „Sokat tanulhattunk ebből az évből, így a következő évben, mert lesz turné, akkor én vagy más ugyan úgy benne leszünk. Remélem, hogy még jobb lesz, még hatékonyabb, és hogy minden csapat, illetve Zenta város polgárai is elégedettek lesznek.”

A turnét Kovács Gyula emlékének szentelték, aki tavaly hunyt el. Gyufi bácsi a helyi sport szerelmese volt. Aktív pályafutása után is jelen maradt a sportéletben, minden meccsen büszkén lobogtatta a kék-sárga zászlót.

kispályás
foci
labdarúgás
torna

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.