Ugrás a tartalomra

Az IPARD pályázatokról tájékoztattak Topolyán

2018.01.18
12:50
2024.03.19
08:38
Forrás
Pannon RTV
A nyílt napon a gazdák feltehették kérdéseiket, valamint tájékoztatást és tanácsokat kaphattak az illetékes előadóktól. A pályázatok főként a kis- és középgazdaságok számára elérhetőek.

A fórumot a szabadkai Panonreg Regionális Fejlesztési Ügynökség topolyai irodája és a Topolyai Fejlesztési Társulás közösen szervezte.

A gazdák első körben traktorra és egyéb mezőgazdasági gépek beszerzéséhez vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak. Többen is élnek a pályázati lehetőséggel, ugyanis a gazdaságok számára ez nagy fejlődést jelenthet - mondják az érdeklődők. Huber Edina, Kelebia: „A mai világban, illetve itthon csak úgy tudunk fejlődni, ha megfogunk ilyen támogatásokat. Fejlődünk az eddigi pályázatokból, illetve abból, amit eddig megnyertünk, úgyhogy nagyon nagy segítség. Egy duplázást biztosan el lehet vele érni.”

A bácskossuthfalvi Nagy László szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik. A mechanizáció fenntartása végett szeretne pályázni: „Az elavult gépekkel már nem tudjuk tartani a követelményeket, az egyre növekvő árendákat nem tudjuk régi gépekkel gazdaságosan kitermelni.”

A pályázatnak igen szigorú és új szabályai vannak. Erre hívják fel a figyelmet a lakossági fórumokon. Ez egy utófinanszírozási pályázat. Balassa Endre, irodavezető, Panonreg Regionális Fejlesztési Ügynökség topolyai irodája: „Kétlépcsős pályázásról lehet talán beszélni, hiszen első lépésben elkészül a teljes dokumentáció, a fejlesztés teljes terve, sőt az üzleti terv is hozzá. Azzal pályázik az illető, és amikor a döntés megszületett, tehát papírt kap róla, hogy elfogadták a fejlesztési ötletét, saját költségen teljesen megvalósítja, és ekkor indul be a második fázis, amikor a megvalósítás során keletkezett dokumentumokat, számlákat, mindenfajta teljesítési igazolásokat becsomagolja, és az összes melléklettel együtt elküldi a kifizető hatóságnak.”

Az illetékesek átnézik a dokumentumokat, majd terepi ellenőrzést is tartanak. Ha minden megfelel az Európai Unió előírásainak, akkor utalják vissza a pénzt.

Az első pályázati kör február 26-án zárul le, de ezen kívül lesz még kettő. A másodikat márciusban, a harmadikat júniusban nyitják meg. Azonban arra mindenki figyeljen, hogy egyszerre csak egy nyitott pályázata lehet. Ez azt jelenti, hogy addig, amíg az egyik pályázata teljesen le nem zárul, nem kezdeményezhet egy másikat.

IPARD
Topolya

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.