Ugrás a tartalomra

Ökumenikus zsolozsmát tartottak a kertvárosi plébánián

2018.01.22
12:58
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
Vasárnap este közösen imádkoztak a katolikus, az evangélikus és a református hívek Szabadkán.

A kertvárosi plébánián megtartott hagyományos ökumenikus zsolozsmán Dragan Stokin pravoszláv pap személyében az ortodox egyház is képviseltette magát.     

Az ökumenikus nemzetközi imahét a keresztény egyházak világszerte közös imahete, amelyet évről évre január 18. és 25. között tartanak meg. Dragan Stokin, pravoszláv pap: „A keresztények egységesek voltak és maradtak. Ez pedig nagyon fontos. Az egység nem intézményi szinten vagy pedig közös aktivitások terén értendő. Itt nem emberi alapokra kell gondolni. Nem arra, hogy most együtt építjük fel a világot, vagy hasonló. Mindannyiunknak egyesülnünk kell Krisztusban, hiszen ő a létezés és a szellem alapja. Krisztus a szeretet, Krisztus az igazság.”

A zsolozsma idején Szent Pál apostol megtérését ünneplik az összegyűlt felekezetek képviselői. Szakály József, katolikus plébános: „Megpróbálunk közösen imádkozni, esetleg kérvén az Úr bocsánatát azért a botrányért, hogy szétszakadva él az egyház.”

A zsolozsma olyan imamód, amely az őskeresztény időszakra vezethető vissza, ezért minden keresztény felekezet a sajátjának érezheti ezt az imádságot. Dolinszki Áron, evangélikus lelkész: „A közösség erejével imádkozunk, és a közösség imádsága talán erősebb, a közösséget is eggyé kovácsolja Jézus Krisztusban.”

Harangozó László református lelkész először vett részt a szabadkai közös zsolozsmán. „A különbözőségben az egység valójában pont arról szól, hogy egy Urunk van, egy Krisztusunk van, más megközelítésből jövünk hozzá, de fontos, hogy azt tudjuk, hogy egy az alapunk, Krisztus.”

A vasárnap megtartott közös zsolozsmázás célja első sorban az volt, hogy a hívek és a felekezetek képviselői túllépjenek a különbségeken, és közösségi élményben lehessen részük, vallási hovatartozásuktól függetlenül.    

Szabadka
ökumenikus zsolozsma

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.