Ugrás a tartalomra

Közös projektet valósít meg Kiskunhalas, Szabadka és Tavankút

2018.01.23
08:47
2024.03.19
08:38
Forrás
Pannon RTV
A Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében Mestermunka címmel a kézművesek tapasztalatcseréjét teszik lehetővé a magyar-szerb határtérségben.

A részleteket Kiskunhalason, a Csipkeházban ismertették hétfőn. A magyarországi Halasi Csipke Közalapítvány, a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület és a tavankúti Matija Gubec Egyesület közös költségvetése összesen 60 ezer euró.

A Mestermunka elnevezésű projekten belül kézműves egyesületek működnek együtt elsősorban azzal a céllal, hogy minél több turistát érjenek el. 2018-ban műhelymunkákat szerveznek, majd az év második felében a halasi csipke is bemutatkozik Szabadkán. Szécsiné Rédei Éva, igazgató, Csipkeház, Kiskunhalas: „Az első nagy rendezvényünk május első hétvégéjén várható, amikor itt, Kiskunhalason, a Csipkeházban egy nemzetközi csipkekiállítás keretében mutatjuk be a szabadkai Lányi Ernő Egyesületnek a kézimunkáit, illetve a fonott csipkéit. Ugyanekkor mutatjuk be a Matija Gubec tavankúti horvát egyesület szalmaképeit is.”

Kiskunhalas és Szabadka 2016 óta testvérvárosok, ezért különösen fontos mindkét fél számára az együttműködés. Kern Sólya Mária, önkormányzati képviselő, Szabadka: „A Lányi Ernő nagy múltra tekint vissza,  idén áprilisban 120 éves, úgyhogy ez egy csodálatos születésnapi ajándék, hogy a halasi Csipkeházzal, a halasi csipkével együtt nyert pályázatot.”

Az uniós projekt fő célja a kézművesség népszerűsítése Szerbiában, Magyarországon és az egész térségben egyaránt.

Szabadka
Kiškunhalaš
Tavankút
IPA
projekt

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.