Ugrás a tartalomra

Felújítják a vajdasági vasúthálózatot

2018.01.24
13:25
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
Több szakaszt is teljesen helyreállítanak, a cél, hogy a szerelvények akár 200 km/h-s sebességgel is közlekedhessenek Belgrád és Szabadka között.

Szerbiában az elmúlt évtizedekben elhanyagolták a vasúthálózatokat, de a tervek és az elképzelések szerint a vajdasági vasúthálózatot is felújítják. Az ország egyes kisebb települései között még évtizedekkel ezelőtt megszűnt a vonatforgalom, mert nem volt kifizetődő a működtetése. Szerbia az utóbbi időszakban azonban belekezdett a helyi útvonalak korszerűsítésébe, ami a Belgrád–Budapest vasútvonal kiépítése miatt is szükséges.

„Fel kell újítani, mert nagyon hosszú az út Újvidékig. Olykor 3-tól 5 órát is utazunk Újvidékig. Egy óra alatt oda lehetne érni a célig.”

„Hallottam, hogy felújítják a vasúthálózatot. Mindenképpen hasznos lenne, azért, hogy gyorsabban érjünk mindenhová. Sokszor utazok Újvidékre, Belgrádba. Sokat jelentene, ha nem utaznék két órát, hanem, ha 15 vagy 20 perc, vagy fél óra alatt oda lehetne érni, mindenkinek sokat jelentene.”

A vasúti infrastruktúra fejlesztése a fő cél - nyilatkozta korábban Milan Šegan, a Szerbiai Vasutak Infrastruktúrája vállalat illetékese. Kiemelte: a vajdasági vasúthálózat karbantartása és felújítása folyamatos. Pancsován, Nagybecskereken, Nagykikindán, Orlódon, Újvidéken újítanak, majd pedig a nagykikindai állomás és a Ruma–Szabács–Bracina–Zvornik vonalat is felújítják. Ezt a Pannon RTV-nek nyilatkozva Nenad Stanisavljević is megerősítette. A Szerbiai Vasutak médiaközpontjának igazgatója elmondta, a nemzetközi szintű Belgrád és Budapest között zajló fejlesztési munkálatok lehetővé teszik majd, hogy a Belgrád–Újvidék–Szabadka útvonalon akár 200 km/h-s sebességgel is közlekedhessenek a szerelvények. Nenad Stanisavljević, a Szerbiai Vasutak médiaközpontjának igazgatója: „Az Ópázova és Újvidék szakaszon a megvalósítás fázisában van egy völgyhíd kiépítése, illetve alagutakat építünk Čortanovci közelében orosz kölcsönből. Múlt év novemberében megkezdődtek a munkálatok a Belgrád központjától Ópázováig tartó szakaszon, és Zimonyban is dolgozunk. Lényegében 2018-ban is több fontos folyamat is megindul ennek a projektumnak a megvalósításán. Ami a Belgrád–Újvidék–Szabadka–Budapest szakaszt érinti.”

Az illetékesek azon is dolgoznak, hogy a vasúti átkelőhelyeket biztonságosabbá tegyék, valamint a közút és a vasút kereszteződésének funkcionálissá tétele is fontos feladat. Szabadkán a múlt évben automatizáltak egy átkelőhelyet, idén pedig további két ilyen átkelőt terveznek fejleszteni.                 

 

vajdasági vasúthálózat
felújítás

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.