Ugrás a tartalomra

A Bácsország két legutóbbi számát mutatták be Szabadkán

2018.01.24
18:42
2024.03.19
08:38
Forrás
Pannon RTV
A folyóirat múlt évi második és harmadik lapszámát egy kisebb csúszással mutatták be, amellyel ráhangolódtak a reformáció 500. évfordulójára.

A Bácsország - Vajdasági honismereti szemle című folyóirat két legutóbbi számát mutatták be Szabadkán a Városi Múzeumban. Az eseményt a Bácsország Vajdasági Honismereti Társaság szervezte. A folyóirat múlt évi második és harmadik lapszámát egy kisebb csúszással mutatták be, amellyel ráhangolódtak a reformáció 500. évfordulójára - mondta Németh Ferenc, a Bácsország főszerkesztője.

Németh Ferenc, főszerkesztő, Bácsország - Vajdasági honismereti szemle: „Tíz írás foglalkozik ezzel a témakörrel, helyhez kötötten is, nem csak általánosságban. Tehát, hogy a reformáció itt, a vidékünkön hogy jelent meg, hol jelent meg, mikor jelent meg, és tulajdonképpen milyen emlékeink vannak a reformáció történetéről. Ezt fontosnak tartottuk, mert a múlt év kiemelten ezt a jubileumot kezelte, ünnepelte. Ezen kívül írást olvashatunk a szintén jubileumi témáról, Szent Lászlóról.”

Szabadka
Bácsország
Németh Ferenc

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.