Ugrás a tartalomra

Szegedi egyetemisták a Pannon RTV-ben

2018.02.01
14:43
2024.03.19
08:38
Forrás
Pannon RTV
Médiaházunkba látogattak a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének végzős hallgatói. A televíziózás és a rádiózás kulisszái mögé is betekintettek.

Előbb a régi, majd pedig az új stúdiókat és a műszaki felszerelést is megtekintették a Pannon RTV médiaházában a szegedi egyetemisták. Tálas Péter Csongor, hallgató, Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, SZTE: „Nagyon pozitív volt látni azt, hogy a jelenlegi rádióstúdióból hova költöznek majd át, mert én is ebben dolgozok, és nagyon inspiráló a környezet, ahova kerülnek majd a srácok, és abszolút pozitív lehet majd itt dolgozni.”

Mező Vivien Veronika, hallgató, Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, SZTE: „Új élmény volt egy ilyen kortárs médiás helyre betekinteni. Nagyon tetszett így élőben látni, hogy élesben hogyan folyik a munka.”

A tanszék hallgatói folyamatosan járják a terepet, de erre eddig csak az anyaország határain belül volt lehetőségük. Pusztai Bertalan, tanszékvezető-helyettes, Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, SZTE: „Ez az első határon túli látogatásunk. Úgy gondoltuk, hogy meg kell néznünk, mi történik itt, amellett, hogy az ember szegediként szerelmes Szabadkába.”

A Pannon RTV a jövőben is szívesen várja a szakma iránt érdeklődőket. Kozma Zoltán, műsorigazgató, Pannon RTV: „Mi készek vagyunk arra, hogy a gyakorlati tudást és tapasztalatot átadjuk nekik, mert amit az egyetemen tanulnak, az egy dolog, ami nagyon fontos, mert ezek az alapok. Viszont a gyakorlati tudásba, az újságírói életbe itt be tudnak pillantani, és várjuk őket a továbbiakban is.”

A médiaszakos hallgatók közül többen azt sem tartják kizártnak, hogy az oklevél megszerzése után Vajdaságban próbáljanak szerencsét.

Szeged
Pannon RTV
Tudományegyetem

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.