Ugrás a tartalomra

Helyi közösségi választásokat tartanak ma Törökkanizsán

2018.02.11
05:30
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
Kilenc településen voksolhatnak a helyi közösségek új összetételű tanácsaira.

Helyi közösségi választásokat tartanak ma Törökkanizsa községben. A község kilenc települését öt helyi közösség fogja össze. A választóhelyek reggel hét órakor nyíltak meg. Törökkanizsán hét, Szerbkeresztúron és Gyálán egy-egy, Oroszlámoson három, Majdány-Rábé helyi közösségben pedig két szavazóhely várja a voksolókat.     

Reggel hét órakor rendben megnyitottak a szavazóhelyek a község területén. A kora reggeli órákban még kevesen érkeztek az ötös számú szavazóhelyiségbe. Csanádi Aranka férjével szavazott. Mint mondta, több szempontból is fontos volt, hogy részt vegyen a voksoláson. Csanádi Aranka, Törökkanizsa: „Először is azért is, mert magyar vagyok és szeretném, hogyha minél többen lennénk.”

Sokaknál, maga az állampolgári kötelesség is elég hívó szó az urnához járuláshoz. Jovan Bajić, Törökkanizsa: „Nekünk, polgároknak most lehetőségünk van szavazni, kiválasztjuk azt az embert, akiről azt gondoljuk, hogy a tanácsban a helye.”

Momić Éva, a törökkanizsai ötös számú szavazóhelyiség választási bizottságának elnöke a Pannon RTV-nek elmondta, fennakadások nélkül sikerültek az előkészületek és a szavazóhely megnyitása is. „Reggel hatkor itt voltunk, előkészültünk a szavazásra, hét órakor megnyílt az ajtó a szavazók számára, körülbelül 550 szavazót várunk. Minden rendben folyt, minden az előírások szerint van.”

Törökkanizsa helyi közösségben 6010 szavazópolgár neve szerepel a választási listán, Szerbkeresztúron pedig 1038. Gyálán 629-en, Oroszlámoson 1357-en járulhatnak az urnák elé. A legkisebb, Majdány-Rábé helyi közösségben 254 választópolgár adhatja le voksát este 8 óráig, a helyi közösségek új összetételű tanácsaira.

Törökkanizsa

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.