Ugrás a tartalomra

A felsőhegyi diákok is elűzték a telet

2018.02.13
17:14
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
Ma húshagyó kedd van, ami egyben a farsang utolsó napja. A felsőhegyiek ezen a napon tartják meg a hagyományos télűző rendezvényüket.

Kedd délelőtt már vidáman gyülekeztek a gyerekek a felsőhegyi szövetkezeti otthon előtt. Bár a kiszebábú-égetés elmaradt, és a felvonulás is bizonytalan volt, a rossz idő nem szegte kedvét a vidám tömegnek. Kicsik és nagyok közösen vonultak fel Felsőhegy utcáin.

A felvonulás után frissen kisült fánkkal és meleg teával várták az asszonyok a télűző gyerekeket és felnőtteket. A lakmározás közben kihirdették a jelmezverseny eredményét is. A felsősök közül Fajka Zsóka és Jovanović Nina papucsjelmeze lett az első.

Fajka Zsóka, tanuló, Csokonai Vitéz Mihály Á.I., Felsőhegy: „Az iskolában gondolkodtunk, hogy mik lehetnénk, mert egyikünknek sem volt jelmeze, és az interneten bogarászva találtunk ilyen papucsjelmezt.”

Jovanović Nina, tanuló, Csokonai Vitéz Mihály Á.I., Felsőhegy: „Egy egész délután dolgoztunk rajta. Mentünk a boltba, hogy keressünk hozzávalókat, és utána otthon elkészítettük.”

Az alsósok közül Kovács Réka Kleopátra jelmeze tetszett a legjobban a zsűrinek. Kovács Réka, tanuló, Csokonai Vitéz Mihály Á.I., Felsőhegy: „Anya gondolkodott a múmiában is, de azt mondta, hogy ez nagyon egyszerű, és Kleopátra lettem.”

A pedagógusok és az iskola vezetősége fontosnak tartják, hogy megismertessék a gyerekekkel a hagyományokat. Urbán Zsuzsanna, igazgató, Stevan Sremac Á.I., Zenta: „A télűzés hagyományát igyekszünk megőrizni, és mindig pontosan húshagyó kedden tartani. Húshagyó kedd a farsang zárónapja. Igyekszünk ezen a napon tartani, mivel ekkor kell elűzni a telet, és pontosan a gyerekekkel ezt megismertetni, hogy a húshagyó keddnek ez a jelentősége.”

A télűzést az iskola már ötödik alkalommal szervezte meg.

Felsőhegy
farsang
húshagyó kedd
Csokonai Vitéz Mihály Á.I.

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.