Ugrás a tartalomra

Jó állapotban van az őszi vetésű gabona Vajdaságban

2018.02.16
15:47
2018.02.16
21:44
Forrás
Pannon RTV
A gazdák szerint ha marad az enyhe tél, akkor fagykárokkal egyáltalán nem kell számolni. A jelenleg aktuális felvásárlási árakkal azonban elégedetlenek.

Márki Róbert mintegy tíz hektárnyi területen vetett búzát az ősszel. A ludasi gazda szerint a gabona nagyon jól áttelelt, de a különböző betegségek gondot okozhatnak a termésben, ezért a megfelelő védekezés elengedhetetlen. „A búzán mondhatni, hogy semmilyen fagykár nem keletkezett, mivel enyhe telünk volt. Nagyon jól bebokrosodott. Enyhe betegségek jelentkeztek rajta, ami ellen majd védekezünk, hogy ha a hőmérséklet engedi.”

Szalai Géza a búza mellett őszi árpát is vetett. A ludasi gazda szerint az idei termésbe már nem érdemes komolyabb összeget befektetni, ugyanis a felvásárlási árak az elmúlt periódusban csökkenő tendenciát mutatnak. „A raktáraink még tele vannak a múlt évi terméssel, ami most olcsóbb, mint aratáskor. Hogy ennek mi lesz a vége? Szerintem sok embernek kedvét fogja szegni, hogy beruházzon ebbe a termésbe, mert a kilátások nem olyanok, hogy érdemes lenne befektetni.”

A tél eddigi szakaszában vastagabb hótakaró nem borította a vajdasági földeket, a komolyabb száraz fagyok is elkerülték a régiót. Így az őszi vetésű gabona jó állapotban van. A gazdák szerint, ha a folytatásban marad az enyhe tél, illetve tavasszal is megfelelő mennyiségű csapadék hullik, akkor az idén jó termésre lehet számítani.

búza
gabona
vetés
fagy

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.