Ugrás a tartalomra

Hajnal Jenő: Az oktatás területén nagyon sok mindent sikerült összehangolni

2018.02.19
17:57
2018.02.19
20:56
Forrás
Pannon RTV
Az elmúlt hónapokban a Kisebbségi Akciótervnek köszönhetően sikereket értek el az oktatás terén, azonban a kultúra és a tájékoztatás körül még vannak hiányosságok - hangsúlyozta Hajnal Jenő.

A múlt héten hatodik alkalommal ülésezett Belgrádban a szerbiai Nemzeti Kisebbségek Tanácsa. A találkozón Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is jelen volt.

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: „Az oktatás területén nagyon sok mindent sikerült összehangolni. A kiemelt jelentőségű oktatási intézmények szempontjából, az anyanyelvhasználat szempontjából, tehát sok mindenben. A kis létszámú osztályok megnyitásának az esélye, lehetősége nagy mértékben megvalósult. A kultúrában viszont, épp a kulturális minisztérium részéről nem igazán láttunk empátiát a kisebbségi kérdések iránt. Szinte alig tudtunk egy-két olyan feladatot, akciót megfogalmazni. Ugyanakkor nagyon fontos, kisebbségi szempontból, a kiemelt jelentőségű intézmények kérdése.”

Hajnal Jenő
kisebbségi akcióterv

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.