Ugrás a tartalomra

Vučić a szerbiai horvát nemzeti közösség képviselőivel találkozott

2018.02.20
11:28
2024.03.19
08:38
Forrás
Szerbiai RTV
A horvát nemzeti közösség tagjai integrálódhatnak a társadalom minden egyes szintjén, és nem kell veszélyben érezniük magukat Szerbiában - erről biztosította a szerb államfő a horvát közösséget.

Tomislav Žigmanov, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Közösségének elnöke a találkozó után elmondta: minden kezdeményezésük pozitív fogadtatásban részesült a szerb elnök részéről. A találkozón a horvátok szempontjából fontos kérdések kerültek megvitatásra, egyebek között Jelašić bán birtokának tulajdonjoga, egy lektorátus létesítése az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán, továbbá a horvát képviselők bevonása a döntéshozatalba. Mint mondta, az eltűnt személyek kérdéséről is tárgyaltak. Megegyeztek abban, hogy a következő találkozót egy hónapon belül megszervezik majd.

A szerb médiatudósítások kiemelik: a horvát nemzeti közösség és a szerb államfő találkozója jelzésértékű lehet egy héttel Vučić horvátországi látogatása után, ahol Kolinda Grabar-Kitarović horvát elnökkel találkozott.

Aleksandar Vučić
horvát
kisebbség
nemzeti közösség

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.